Cikkek : Kiszállt a matchbox twenty zenekar gitárosa |
Kiszállt a matchbox twenty zenekar gitárosa
Váratlanul elhagyta a matchbox twenty zenekart Adam Gaynor gitáros (képünkön), aki a több mint tíz éve pályán lévő együttes egyik alapító tagja. Távozásának valódi okát egyelőre nem ismerjük, a Billboard magazin honlapja egy zenekarhoz közeli forrásra hivatkozva azt írja, hogy a banda nem kívánja tovább igénybe venni a szolgálatait.
A matchbox twenty rockbanda már több mint egy éve leállt, mert a tagjai szólóprojekteken dolgoznak. A csapat karizmatikus főnöke, Rob Thomas éppen a napokban jelentette be május elején megjelenő új lemezének címét, amely Something To Be elnevezéssel kerül a boltokba. A matchboxos zenésztársai közül mindössze Kyle Cook gitáros kapott szerepet az albumon. Azt már korábban bejelentették, hogy vendégművészként John Mayer is hallható lesz az egyik dalban.
Az új hangzás, amit Rob Thomas szintén beharangozott, bizonyára az R and B lesz, amelyet Jimmy Jam neve garantál, aki Janet Jacksonnal dolgozott, valamint Clipse (N.E.R.D.), Mike Elizondo (Dr Dre) és Wendy Melvin, aki Wendy és Lisa produkcióiról ismert.
Ami a többi matchbox twenty muzsikus szólómunkáit illeti, Kyle Cook egy középlemezt adott ki októberben a The New Left nevű bandájával, Paul Doucette dobosuk pedig egy filmzenei albumon szerepelt, és hamarosan ő is szólólemezt jelentet meg.
Rockháló
Forrás: katt
|