Cikkek : Rob Thomas szólóban készül Amerika meghódítására |
Rob Thomas szólóban készül Amerika meghódítására
A krisztusi korban lévő Rob Thomas, a matchbox twenty frontembere elérkezettnek látta az időt Észak-Amerika meghódítására, ahol két hónap alatt 43 koncertet .
A VH1 televízió által szponzorált turné első állomása a New York állambeli Albany lesz, ahol október 5-én lép színpadra. Ezt követően szinte minden jelentős várost útba ejt, míg végül december 10-én Detroitban zárul a koncertkörút. Az előzenekarai szinte tejesen ismeretlenek Európában, bár az Antigone Rising nevű négytagú női banda már hat éve muzsikál a tengerentúlon, de Anna Nalick csak idén adta ki első lemezét.
Rob kísérőzenészeinek neveit még nem hozták nyilvánosságra, de az biztos, hogy ott lesz mellette a turnén felesége, az egykori model, Marisol Thomas és terrier-basset hound keverék kutyájuk, aki a család nagy kedvence. Legutóbb otthon hagyták az ebet, amikor Thomas-ék Ausztráliában jártak a szólóalbumot népszerűsíteni, de a kutya és a gazdái is szinte lelki betegek voltak azokban a napokban. Most ez nem következhet be, mert egy turnébuszt vettek a kutyának - mondta nevetve Rob.
Szólókarrierjének fogadtatásáról Thomas nagyon bölcsen nyilatkozott, szerinte bármit tehet, mindig lesznek olyanok, akik fanyalognak. Az igazi, valódi sikert úgy is az idő dönti el, majd 20 év múlva, amikor visszatekintünk a jelenre, akkor dől el, hogy maradandó értéket tettünk-e le az asztalra - mondta.
Carlos Santana, a mágikus gitáros adta számára a döntő lökést a Smooth című világsikerük idején, hogy szólóban is próbára tehetné magát. A ...Something To Be című idei lemezének fogadtatására igazán nem lehet panasza, hiszen a pop-rock bandákból távozó férfiak közül egyedül neki sikerült csak albummal az amerikai slágerlista élén kezdenie. A négy hónap alatt máig közel egymillió példány fogyott a korongjából az USA-ban és jelenleg a 66. helyen található. Ehhez olyan slágerek kellettek, mint a Lonely No More és a This Is How a Heart Breaks.
Thomas áprilisban már tesztelte az amerikai közönséget egy 12 várost érintő mini-turnéval, majd megvillant Európában, és ott volt a Live 8 philadelphiai koncertjén is. A hölgyek nagy kedvenceként, a jóképű Rob nem hiányozhat szeptember 8-án a New York-i Radio City Music Hallban megrendezésre kerülő Fashion Rocks koncertről sem.
G.L.
Rockháló
Forrás: katt
|