Újra Matchbox Twenty
Egy hosszabb szünet után, miközben az énekes Rob Thomas első szólóalbumán, a Something To Be-n dolgozott, a Matchbox Twenty tagjai Los Angelesben ismét elkezdtek dalokat írni a következő lemezre.
Rob Thomas a Billboard.com-nak elmondta hogy az Exile on Mainstream október 2-án fog megjelenni és 11 korábbi sláger mellett 6 új dalt is tartalmazni fog, mint például az első kislemez, a „How Far We’ve Gone”, valamint, az „I’ll Believe You When…”, „Can’t Let You Go” és a „These Hard Times”.
„Ez az album teljesen más, mint bármelyik korábbi anyagunk, vagy a szólólemezem. Mindannyian összeültünk egy hétre, és ugyan mindenkinek voltak ötletei de egyik sem hangzott úgy, mint amit valóban csinálni akartunk. Ezek sokkal nyersebb és életszerűbb dalok.” – mondta Rob, aki saját bevallása szerint még soha nem írt közösen dalokat a zenésztársaival.
Paul Doucette, aki korábban a zenekar dobosa volt, jelenleg Adam Gaynor helyett gitározik, aki 2005-ben kilépett a Matchbox Twenty-ből.
„Két-három évvel ezelőtt elkezdett egyre gyakrabban gitározni, és egy idő után azt mondta, hogy többet inkább nem dobolna. Tulajdonképpen jobban is játszik, mint a korábbi gitárosunk.”
Rob Thomas még elmondta, hogy január elején ismét turnéra indulnak, majd visszavonul egy időre, hogy elkészítse második szólólemezét.
Undergound Magazin
Forrás: katt
|