Cikkek : A Matchbox Twenty visszatér a számüzetésből |
A Matchbox Twenty visszatér a számüzetésből
Hosszú szünet után, amely alatt a frontember Rob Thomas szólóalbummal (Something To Be) jelentkezett, a Matchbox Twenty tagjai nemrégiben stúdióba vonultak Los Angelesben és új dalokat rögzítettek hamarosan megjelenő válogatás albumukra.
Thomas elmondta az „Exile on Mainstream" (Száműzött a főáramban) című anyag október 2-án kerül a boltokba és 11 korábbi slágerük mellett 6 új dalt fog tartalmazni, olyanokat, mint például a felvezető maxira is felkerülő „How Far We've come", az „I'll Believe You When…", vagy az 50-es éveket megidéző „Can't Let You Go".
„Ez a lemez különbözni fog minden eddigi lemezünktől és az én szólólemezemtől is." - állítja Thomas, aki korábban soha nem vonta be a csapat többi tagját a dalszerzésbe. „Összeültünk nálam egy hétre, mindegyikünk megannyi ötlettel érkezett, de egyik sem volt olyan, amit szívesen játszottunk volna együtt. A megérzéseink és a Steve-vel folytatott közös munka egy a korábbiaknál sokkal nyersebb, energikusabb, élőbb hangzást eredményezett."
További meglepő fordulat a csapat életében, hogy házon belül oldották meg a 2005-ben távozott Adam Gaynor pótlását: Paul Doucette, az eddigi nyergelt át ritmusgitárra. Thomas így emlékszik vissza minderre: „(Paul) az elmúlt két-három évben komolyan elkezdett foglalkozni a gitárral és a billenytűs hangszerekkel. Egy napon aztán elém állt és azt mondta, ő inkább nem dobol tovább. Azt kell mondjam, jobban gitározik, mint a régi gitárosunk."
A tervek szerint az együttes januárban indul turnéra, előtte még TV-show-kon és Andre Agassi Las Vegas-i jótékonysági rendezvényén lépnek fel.
Thomas jövő nyáron lát neki második szólólemeze munkálatainak, míg a matchbox - a frontember reményei szerint - 2009-ben kezdei felvenni új albumát.
forrás:katt
|