Ha még így sincs meg, akkor az utóbbi időben a globális és a hazai zenecsatornák is előszeretettel nyomják a Lonely No More című numero uno dalocskát. De ez részben átverés, ugyanis a tizenkét szám meghallgatása után a következő gondolatok csaponganak: Van egy kellemes, érdekes hangú csóka, aki kiadott egy szólólemezt, de mintha rászólt volna a kiadó, hogy "figyelj, tesó, összedobunk neked egy albumot, rá kéne tenni pár tuti befutót, ettől fix a biznisz". Az egyveleg így lesz amolyan fele-fele. Egyrészről ott van pár már majdnem Backstreet Boys jellegű "kislányok beindulnak" szerzemény, a másik oldalról viszont előbújnak olyan igényesen megkomponált történetek, mint az I Am An Illusion vagy a Streetcorner Simphony.

Valószínűleg az előadóhoz is közelebb állnak ezek a fúvóssal, gitárokkal megspékelt dolgok, mint a Billboard lista élét célzó átlagos kompozíciók. Kellemes mixe ez az 50 perces anyag a mai mainstreamnek, de azért sűrűn hallható, hogy itt néha odafigyelnek a zenei értékekre. Ha túlzottan nem is, de azért maradandó élményt okoz.

3,5/5